Négy éve azért indítottam a BKV-figyelőt, mert elegem lett abból, hogy mindenhol azt olvasom, és mindenhonnan azt hallom, hogy a BKV nem foglalkozik kellően az utasok bejelentéseivel, panaszival. A Budapest-figyelőt is ugyan ebből az okból indítottam, ugyanis az önkormányzatoknak küldött levelek szinte kivétel nélkül megválaszolás nélkül a kukában landolnak, a nagy fővárosi cégek pedig sokszor egyáltalán nem foglalkoznak a lakossági bejelentésekkel.


Tökéletes példa erre Városjáró esete is, aki hónapok óta levelezik az FKF Zrt-vel egy Dózsa György úti aknafedéllel kapcsolatban (képen), de hiába, ugyanis a bejelentett hibát a máig nem javították.

Nagyon bízom benne, hogy a nyilvánosság ereje idővel nyomást gyakorol majd az önkormányzatokra és ezekre a vállalatokra, és hasonló sikereket érünk majd el, mint a BKV-figyelővel.