Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Forgóóra vagy reklámoszlop épül a Nyugati téren?

Átalakul a budapesti Nyugati tér forgóórája: a népszerű találkozóhely megjelenítőjének elavult izzóit takarékos, és látványosabb grafikák megjelenítésére is alkalmas színes LED-ek váltják fel. Az új óra az aktuális névnapokról is tájékoztatja majd a járókelőket, hamarosan pedig ingyenes internetet is kínál majd nekik, -olvasható az origo hírportálon.

Az évtizedek alatt az óra műszaki állapota olyannyira leromlott, hogy már nem lehetett értelmezni a rajta futó információkat, ezért az áruház kikapcsolta azt, a nyáron pedig az acélszerkezetéig visszabontották a berendezést. Az órát üzemeltető Skála Metró Kft. akkor úgy nyilatkozott, hogy a berendezést szponzorok segítségével akarják felújítani, kiépítésének több millió forintra rúgó költségeit végül a Samsung cég magyarországi képviselete finanszírozta.

Az óra a közeljövőben nem csupán egyszerű szövegeket, hanem egyszerűbb grafikákat, mozgó ábrákat is meg tud jeleníteni jó minőségben, mivel felbontása aránylag nagy, 1312x64 darab képpontból áll, így nem csak az aktuális időt és hőmérsékletet, hanem a névnapokat is kijelzi majd. Ha ezek az információk kétszer körbefutottak a hengerforma kijelzőn, a Samsung logóját vagy egyéb promóciós ábráját fogja megjeleníteni színesben. A Samsung szerint nem reklámszlogenek vagy hirdetések, hanem a cég logóját tartalmazó imázsépítő képek fognak megjelenni az órán, amelyek nem lesznek irritálóak a járókelők számára.

Én személy szerint örülök, hogy az óra újból működik, és örülök neki, hogy modernizálták. Már csak abban kell bíznunk, hogy nem reklámoszlopként, hanem valóban óraként fog működni.

3 Tovább

Megoldódott a IX. kerületi rokkant parkoló ügye

A Budapest-figyelő egy olvasói levél nyomán körülbelül egy hónapja számolt be arról, hogy a IX. kerületi Bakáts tér és a Knézich utca sarkán lévő parkoló van is, meg nincs is, ugyanis a tábla évek óta fordítva van kihelyezve, a felfestés pedig alig látszik. Úgy látszik, hogy a bejegyzésünk eljutott az illetékesekhez, ugyanis kihelyeztek még egy táblát, és az aszfaltjelzést is pótolták:

9 Tovább

Ki nem tartja rendben a Kamaraerdei Ifjúsági Park környékét?

Olvasónk, SzilKa a Kamaraerdei Ifjúsági Park, Kamaraerdei úti kerítése mentén található dzsungel miatt fordult a Budapest-figyelőhöz. Mint azt az alább olvasható levelében írja, a járda mentén már azelőtt dzsungel feelingben lehet része bárkinek, hogy elérne az erdőig. Fejmagasságig lelógnak a faágak, 2 méteres gaz és parlagfű van a kerítés mentén, és a járda felére ráborulnak a bokrok.

Pont az ilyen problémák miatt kötelezik a XVIII. kerületi ingatlantulajdonosokat a járdák környékének rendbetartására. Mint azt a Budapest-figyelő megtudta, először csak levélben figyelmeztetik azokat a kerületi ingatlantulajdonosokat, akik nem tartják rendben a házuk előtt járdaszakaszt, füves területet, kertet. A közterület-felügyelet munkatársai először csak figyelmeztetnek a takarításra, a gyomtalanításra, a lelógó faágak metszésére vagy éppen a kaszálásra, majd a későbbiekben újra ellenőrzik a problémás területeket, és ahol nem történt változás, ott büntetést szabnak ki. A szabálysértésért akár 30 ezer forint büntetést is fizethet a trehány lakó.

1 Tovább

Nem foglalkozik a lakossági bejelentésekkel az FKF Zrt?

Négy éve azért indítottam a BKV-figyelőt, mert elegem lett abból, hogy mindenhol azt olvasom, és mindenhonnan azt hallom, hogy a BKV nem foglalkozik kellően az utasok bejelentéseivel, panaszival. A Budapest-figyelőt is ugyan ebből az okból indítottam, ugyanis az önkormányzatoknak küldött levelek szinte kivétel nélkül megválaszolás nélkül a kukában landolnak, a nagy fővárosi cégek pedig sokszor egyáltalán nem foglalkoznak a lakossági bejelentésekkel.


Tökéletes példa erre Városjáró esete is, aki hónapok óta levelezik az FKF Zrt-vel egy Dózsa György úti aknafedéllel kapcsolatban (képen), de hiába, ugyanis a bejelentett hibát a máig nem javították.

Nagyon bízom benne, hogy a nyilvánosság ereje idővel nyomást gyakorol majd az önkormányzatokra és ezekre a vállalatokra, és hasonló sikereket érünk majd el, mint a BKV-figyelővel.

2 Tovább

A polgármester segítségét kéri a Budapest-figyelő az újpalotai hajléktalan-helyzet miatt

ZegZug a belvárosi kutyatartásról szóló bejegyzés hozzászólásai között vetett fel egy olyan problémát, mellyel újpalotai útjaim során én is találkoztam. Olvasónk arra panaszkodik, hogy a panelházak között és a 173-as busz végállomásánál annyi a hajléktalan, hogy a helyzet már tarthatatlan. Nem csupán a hontalanok jelenléte zavarja az ott lakókat, hanem inkább az ordibálás, a szemetelés, a fák tövében való vizelés, a bokrok alatti székletürítés az, ami tarthatatlanná teszi a helyzetet.

Úgy tudjuk, hogy a közelben lakók még sosem találkoztak itt közterület-felügyelőkkel, úgyhogy megkerestük a kerület polgármesterét, valamint a Fővárosi Közterület-felügyeletet, és azonnali intézkedést kértünk.

Életkép Újpalotán: Hiába a szemétkosár, mellette több a szemét, mint benne.

Nem csak Újpalotán, Zuglóban is komoly gondot jelentenek a hajléktalanok. Erzsébet a kerület Facebook oldalán írt arról az emberről, aki nyolcadik éve lakok a Olasz Nagykövetség előtti padon lakik, és ott is végzi a dolgát. A kerületi rendőrség tehetetlen, a hajléktalan pedig semmilyen segítséget nem fogad el. Megkerestük Zugló polgármesterét is, várjuk a válaszát.

Erzsébet bejegyzése:

"A Stefánia úton az Olasz nagykövetség előtt a padon lakik egy hajléktalan 8 éve. Minden reggel hajléktalan találkozó van itt a trolimegálló mellett, 3-an 4-en összegyűlnek és isznak kifulladásig. A pad alá vizelnek és hánynak, tulajdonképpen minden nap és iszonyú bűz van a környezetükben. Én kétszer is szóltam a kerületi kapitányságon, akkor kimentek, de csak pár órára mentek arrébb, majd minden ott folytatódik ahol abbahagyták... Kérem, ha lehet tegyenek valamit. Én már vettem téli bőrcipőt a hajléktalannak, szereztem közmunkát és munkásszállást, de nem fogadta el :-("

2 Tovább

Trükkös rokkant parkoló a IX. kerületben

Olvasónk, Kornél egy érdekesen elhelyezett rokkant parkoló miatt fordult a Budapest-figyelőhöz. Mint írja, a Bakáts tér és a Knézich utca sarkán lévő parkoló van is, meg nincs is, ugyanis a tábla évek óta fordítva van kihelyezve, a felfestés pedig alig látszik. Részletek a levélben. Ha van hasonló észrevételetek, küldjétek bátran a budapestfigyelo@gmail.com címre!

Tisztelt Budapest-figyelő!

A visszás helyzet, amire fel szeretném hívni az illetékesek figyelmét a IX. kerületben fedezhető fel. A Bakáts tér és a Knézich utca sarkán. Mint az a mellékelt fotón is látszik, a Knézich utca a tér felé egyirányú, ott is van a behajtani tilos tábla.


0 Tovább

Névváltoztatási dömping: Rákóczi híd lesz a Lágymányosi hídból

Megszavazta a Fővárosi Közgyűlés Tarlós István javaslatát, így huszonhat közterület neve megváltozik Budapesten. A Moszkva tér Széll Kálmán tér lesz, a Lágymányosi hidat Rákóczi hídnak nevezik át, közterületet neveznek el Illyés Gyuláról, Wass Albertről, Görgey Artúrról, Sinkovits Imréről és Mansfeld Péterről is. A Margit híd budai hídfőjénél lévő parkot pedig Elvis Presleyről nevezik el, olvasható az [origo] hírportálon.

Huszonhat budapesti közterület kap új nevet, miután a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén a képviselők 21 igen és 3 nem szavazat mellett elfogadták Tarlós István főpolgármester előterjesztését. Az MSZP-frakció nem vett részt a szavazásban, az LMP pedig nemmel voksolt a javaslatra.

Tarlós István előterjesztésében egyebek mellett arra emlékeztetett, hogy a legutóbbi rendeletmódosítás értelmében 25-ről 5 évre csökkentették az időbeli korlátozást a személyekről történő elnevezések esetén. Ezzel, mint írta, lehetőség nyílt arra, hogy az Aranycsapat elhunyt tagjairól, írókról, színészekről is elnevezzenek közterületeket.

5 Tovább

Büntetlenül rombolható az új Markusovszky park

Egy kicsit kalandosra sikerült a ma esti sétám, ugyanis a Markusovszky térre rendőröket kellett hívnom négy romboló fiatal miatt. Elöljáróban: a rongálók szabadon távoztak, én pedig meg lettem fenyegetve.

A Budapest-figyelő első bejegyzésében írtam nektek a IX. kerületi Markusovszky térről, amit tavaly év végén újítottak fel. Az új térnek ez az első tavasza, de már most látszik rajta, hogy ha a kerület nem keményít be, akkor 2012 tavaszán már nem lesz mit kinyitni. Ahogy azt írtam a hét elején a parkot biztonsági őr védi reggel 8 és este 8 között, éjszaka azonban teljesen őrizetlen. Ez pedig hatalmas hiba, ugyanis a rongálások nem napközben történnek, amikor tele a park hanem éjszaka, zárás után, amikor nincs kint senki. Mivel a különböző játszóterek és a focipálya 20 óra után zárva van, sokan átmásszák a kerítéseket, ami a silány minőségű, "gyors építésű" kerítésen meg is látszik.

5 Tovább

Elkirályutcásodott a Szabó Ervin tér és környéke

Tegnap délután a VIII. kerületi Ötpacsirta és Reviczky utca környékén volt dolgom. A lent látható képeket ezen a környéken, vagyis pontosabban a Budapesti Építészeti Kamara előtt és közvetlen közelében sikerült elkövetnem. Ahogy azt a kedves olvasók is látják, a 2002-ben felújított utca mára teljesen "elkirályutcásodott". Az utcakövek széttörtek, mozognak, billegnek, ez pedig nem csak bosszantó, balesetveszélyes is.

Az egészben az a legbosszantóbb, hogy a kövek megvannak, csak egy részük rongálódott meg, tehát egy kis anyagi ráfordítással és újraalapozással rendbe lehetne tenni a járdák burkolatát. Mivel az itt lakók szerint a helyzet már évek óta változatlan, valószínű, hogy a kerület igen is tud a problémáról, de magasról tesznek rá.

Miközben fotóztam egy idős nő jött oda hozzám, aki azt mesélte, hogy tavaly tavasszal pont itt (első kép) ficamította ki a bokáját. Elmondása szerint jelezte a problémát az önkormányzatnak, de a mai napig nem változott semmi a környéken.

Úgy gondolom, hogy ezen az utcák, valamint a Szabó Ervin tér is jó példa arra, hogy semmi értelme egy felújításnak, ha a kerület utána magára hagyja a teret, és egy fillért sem költenek a karbantartásra.

Ha láttok hasonlót, vagy a lakókörnyezetetekben is van hasonló bosszantó probléma, akkor fotózzatok és írjatok nekünk a budapestfigyelo@gmail.com címre!

7 Tovább

Kifolyik a szemét a Markusowszky téri kukákból

"Az Üllői út és Köztelek utca sarkán a Markusowszky tér egyike Belső Ferencváros kisszámú zöld szigeteinek. A tér utca felőli szegélyén lévő parkolóban autótulajdonosok vívnak elkeseredett pozícióharcot a környék utolsó ingyenes helyeiért, a kissé távolabb álló Iparművészeti Múzeum látványát egy magas tűzfal csúfítja el, az elavult, kutyapiszkos játszótereket egy udvar rogyadozó téglakerítése határolja. A tér a Kultiplex graffitikkel tarkázott oldalfala mentén L-alakban kifut a Kinizsi utcára is. Az éj leszálltával pedig padokon a napot múlató hajléktalanokhoz belőtt drogosok csatlakoznak." -Írta a Markusowszky térről a Ferencvárosi Önkormányzat még 2007 őszén.

A tér hosszas huzavona után a a kerület tulajdonába került, és 2010-ben teljesen fel is újították. A térről teljesen eltűntek a hajléktalanok és a drogosok, helyüket napközben a gyerekek és a sportoló fiatalok vették át, esténként pedig csak a kutyásokkal találkozni. A Kultiplexből kiszűrődő zajra az itt élők már nem is emlékeznek, éjszakánként már csak az Üllői úton elhaladó éjszakai buszok zavarják a csendet. Az új őrzött parkban egy műfüves focipálya, egy gyermek és egy tinédzser játszótér kapott helyet, valamint egy zárt kutyafuttatót is építettek. Valóban szép lett és modern, a kerületben élőknek is tetszik az új park. Olyannyira, hogy délutánonként és hétvégenként mozdulni sem lehet, annyira tele van. Ekkora érdeklődésre valószínűleg sem a Ferencvárosi Önkormányzat, sem az FKF nem készült, ugyanis a takarítás és a hulladékgyűjtő edények ürítése szervezetlennek tűnik. Hiába az idelátogatók igyekezete, sokszor már délelőtt megtelnek a szemetesek, a szél pedig szétszórja a parkban a könnyebb hulladékokat. A kutyafuttatón lévő edényt sem ürítik csak hetente kétszer-háromszor, ez pedig higiéniai problémákat is felvet. Vajon miért jelent problémát a hulladék elszállításának megszervezése?

5 Tovább
«
12

Budapest-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek