Olvasónk Budapestet járva megcsodálta a nemrégiben átadott új főutcát, a várnegyedet és a néhány évvel ezelőtt felújított Erzsébet teret is. A főutcával és a várnegyeddel kapcsolatban pozitív tapasztalatai vannak, az Erzsébet tér állapota azonban ledöbbentette. Olvasónk sem érti, hogy egy ilyen drágán, és ilyen szépen felújított teret miért hagy magára a kerület. Bízunk benne, hogy az új főutca nem fog erre a sorsra jutni:

Tisztelt Címzett!

Mindig "nyitott szemmel" koptatom a flasztert, nagyon tudok örülni a fejlődésnek, ugyanakkor elkeserít, ha rongálást tapasztalok, illetve nemtörődömséget. Lelkesen fogadtam a Belváros új Főutcája igen szépen sikerült fejlesztési programot, amely a kissé ütött, kopott Pesti belvárosnak üde színfoltja lett.

Remélhetőleg visszatérnek az üzletek is, hiszen várhatóan növekszik a gyalogos forgalom, akiket majd érdemes lesz a ma még sajnos üres, zárva tartott üzletek új bérlőinek majd becsalogatni.