Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Bármikor felborulhat a kispesti „Stefánia” toronydaru?


Körülbelül hat éve áll Kispest központjában egy toronydaru, mely az ott élők szerint balesetveszélyes. Mint ismeretes, 2004 februárjában tették le az ott épülő Stefánia Ház alapkövét, az építkezés 2004 nyarán kezdődött. A két épületből álló komplexum azonban sosem készült el, ugyanis a beruházó csődbe ment, és külföldre távozott. Legutóbb 2010-ben volt szó a fejlesztésről, amikor Kispest önkormányzata a terület tulajdonosával betemettette az alépítményt, az úgynevezett „Kossuth téri  gödröt”, mert az szerintük életveszélyes volt.

Már csak egy valami emlékezteti a kerületi lakosokat az el nem készült komplexumra, a Stefánia-toronydaru. A kerület központjában hat éve álló vasszerkezet a kerületi lakosok szerint balesetveszélyes, ugyanis jelentősebb karbantartást az elmúlt években egyáltalán nem végeztek rajta. Sokan attól tartanak, hogy a már megszokottnak számító nagy viharok egyike egyszer felborítja a darut.

Megkeressük a kerület polgármesterét, és megpróbálunk utánajárni annak, milyen állapotban van a toronydaru, és mikor tervezik elbontani.

13 Tovább

Nyitott elektromos doboz borzolja a kedélyeket a Széll Kálmán téren

A fenti képet olvasónk, KekPafrany készítette a 22-es busz Széll Kálmán téri megállójában. Mint írja, nem tudja, hogy az ajtó nélküli dobozok kábelei feszültség alatt vannak-e, minden esetre ijesztő, hogy mindenki számára hozzáférhetőek. A hibáról a Budapest-figyelő tájékoztatta a BKV-t illetve az elektromos műveket is, bízva abban, hogy letakarják, vagy ha már nincs szükség rá, leszerelik a dobozt.

Hasonló észrevételed van? Várjuk leveled a budapestfigyelo@gmail.com címre!

4 Tovább

Nem foglalkozik a lakossági bejelentésekkel az FKF Zrt?

Négy éve azért indítottam a BKV-figyelőt, mert elegem lett abból, hogy mindenhol azt olvasom, és mindenhonnan azt hallom, hogy a BKV nem foglalkozik kellően az utasok bejelentéseivel, panaszival. A Budapest-figyelőt is ugyan ebből az okból indítottam, ugyanis az önkormányzatoknak küldött levelek szinte kivétel nélkül megválaszolás nélkül a kukában landolnak, a nagy fővárosi cégek pedig sokszor egyáltalán nem foglalkoznak a lakossági bejelentésekkel.


Tökéletes példa erre Városjáró esete is, aki hónapok óta levelezik az FKF Zrt-vel egy Dózsa György úti aknafedéllel kapcsolatban (képen), de hiába, ugyanis a bejelentett hibát a máig nem javították.

Nagyon bízom benne, hogy a nyilvánosság ereje idővel nyomást gyakorol majd az önkormányzatokra és ezekre a vállalatokra, és hasonló sikereket érünk majd el, mint a BKV-figyelővel.

2 Tovább

Csupán csak egy év kellett a Bajza utcai földalatti korlát összegányolásához

A BKV-figyelő február 10-én foglalkozott a Földalatti Bajzai utcai korlátjaival. Mint azt akkor megírtuk, két Opel személyautó ütközött még tavaly a metró feljáratánál, és az egyik jármű a korlát nagy részét kitörte. Az üggyel kapcsolatban azt sikerült megtudnunk, hogy a díszes korlátokat újra kell gyártani, emiatt nem tudták több hónap alatt pótolni.



Olvasónk, Városjáró a helyszínen járt, és a lent látható képeket követte el néhány napja. Közel egy év kellett ahhoz, hogy pótolják a korlátot, és ez az egy év alatt csak erre az undorító munkára futotta. Neveket akarok hallani!

21 Tovább

Felnyársalhatja az autóst az életveszélyes korlát az Astoriánál

Egy olvasónk hívta fel a figyelmünket a fent látható képre, melyet az Élőben a városból Facebook lapján talált. A képen látható korlát beépítését évekkel ezelőtt tiltották be, mert egy balesetnél a személygépkocsinál a felső rúd pont fejmagasságban van. Így egyből fel is nyársalja az autóst. Ezért kezdték az egyben hajlított korlátokat használni, -olvasható a Facebook oldalon. Mint megtudtuk, a Budapesti Közlekedési Központot is tájékoztatták a problémáról, ahonnan ígéretet kaptak az új korlátok cseréjére.

Azt sajnos nem sikerült megtudnunk, hogy ki és milyen megfontolásból engedélyezte a betiltott korlátok kihelyezését.

16 Tovább

Budapest-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek