Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Sziget fesztivál: kitaposott füvet és koszt hagytak hátra a szervezők

Ha nyár, akkor Sziget, ha Sziget akkor állandó magyarázatok. A fesztivál előtti időszak minden nyáron arról szól, hogy Gerendai végighaknizza a TV-k és rádiók hírműsorait, ahol minden évben elmondja, hogy a zene nem zavar senkit, mert állandó méréseket végeznek, és szép rendet hagynak majd maguk után, úgyhogy ne pattogjon senki, a Sziget az jó. Persze, minden évben el kell ezt mondani, hiszen pont ezekre az okokra hivatkozva játszanak mindig az engedélyeztetéssel.

Úgy tűnik, hogy a Hajógyári rendbetétele idén sem sikerült valami fényesen, legalábbis olvasónk, Elemér képei erről árulkodnak. Ők a Kopaszi gát helyett választották a családdal a Hajógyári szigetet, de meglepődtek a látottakon:

>

2 Tovább

Otthagyták a sittet a BKV-sok

Olvasónk nem érti, hogy Budapesten egy egyszerű felújítás/aszfaltozás/takarítás miért tart egy hétnél tovább. Mint írja, pénteken volt egy hete, hogy a János kórházi villamoshuroknál felszedték a sínek közül a bitument. Hegesztettek egyet a váltón, majd elvonultak. Ám az aszfaltszemetet otthagyták maguk után a BKV-sok. Eddig vártam a hírrel, mert jófej vagyok és eltűröm, hogy buTapest az átfutások városa legyen. De egy hét után már félővé kezd válni, hogy mindez a gányolat örökre ott marad.

9 Tovább

Hetekig foglalta a parkolóhelyeket az otthagyott sitt a Szentkirályi utcában

Az alább látható képeket a Szentkirályi utcában készítettem a padka felújítása utáni második héten. Nem tudom, hogy a szemét még ott van-e, de nem értem, hogy a kivitelező miért nem viszi el a sittet közvetlenül a munka végeztével? Miért kell erre 2-3-4 hetet várni? Hátha elviszi helyettük más?

Ha tudtok még ilyen elhagyott szemétkupacokról, akkor írjatok a budapestfigyelo@gmail.com címre!

2 Tovább

Szétrohadt, széttörött padok fogadják az Andrássy útra látogatókat

A Budapest-figyelő kicsit pihent az elmúlt hetekben, ahogy a BKV-figyelő is csökkentett módban futott. Minden nyáron így van ez, hiszen az emberek többsége nyaral, pihen, az olvasók száma megfeleződik. Na de ideje visszatérni a régi kerékvágásba.

Városjáró nevű olvasónk a saját blogján foglalkozott az Andrássy úti padkérdéssel. A következőt írta:

"Délután számba vettem az Andrássy út szervizutas szakaszának padjait. Mintegy 50 darab található belőlük oldalanként, általában kettesével letéve - de akadnak hármas és négyes csokrok is. Összesen tehát 100 darabból áll a kollekció. Nem tűnik fel elsőre, de sajnos ezek tíz-tízenöt százaléka sérült. Támlahiányos 3-4 darab van köztük (jelenleg), a többinek az ülőrésze foghíjas, vagy elkorhadt. Frissen festve egyik sincs! A legtöbb romos darab a Kodály körönd környékén található, bár a Hősök tere felé is akadnak rosszabb állapotúak."

Valahol elszomorító, hogy a híres Andrássy úton ilyen padokat találni:

4 Tovább

Hozzáláncolt biciklikkel együtt bontották le a Gödör előtti kerékpártárolót

„Kérjük vissza a bringatárolókat a Gödör előtti Ciciszoborhoz” névvel új csoport indult a Facebookon. A kezdeményezés célja, hogy az illetékesekkel visszatetessék a 2008-ban a Gödör elé kihelyezett biciklitárolókat, amiket biciklikkel együtt bontottak ki néhány napja. Egyelőre nem tudni, hogy a tárolók kiszedése ki keze munkáját dícsérik, de annyi már biztos, hogy a Budapesti Közlekedési Központ segít pótolni a biciklitárolókat, sőt, szerintük még többet kellene telepíteni.

3 Tovább

Hónapokig tartó egymásra mutogatás után cserélték a Dózsa György úti akna fedelét

Június 6-án írtunk a Dózsa György úti aknafedélről, mellyel kapcsolatban Városjáró olvasónk hónapokat levelezett az FKF Zrt-vel. A Budapesti Közlekedési Központ a Budapest-figyelő bejegyzése alapján felkereste a BKV-t és a közterület fenntartót, és kiderült, hogy a két társaság tavaly december óta egymásra mutogat, mert szerintük nem az ő feladatuk a fedél cseréje. A BKK végül a BKV-nak osztotta ki ezt a feladatot, úgyhogy végre megszüntették a balesetveszélyt. Ha hasonló észrevételetek van, küldjétek el bátran a budapestfigyelo@gmail.com címre, megpróbálunk segíteni!

Tisztelt Budapest-figyelő!

Az alábbiakban olvashatja a BKK válaszait az 2011. június 6-án megjelent "Nem foglalkozik a lakossági panaszokkal az FKF Zrt.?" című cikkre reagálva.

"A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) munkatársai egy állampolgári bejelentés nyomán tavaly decemberben jelezték a BKV számára, hogy az egyik megállóban lévő akna fedlapja veszélyes lehet az utazókra. Mindkét cég úgy tartotta, a másik fél illetékessége az akna fedlapja és annak javítása, majd a hónapokon át tartó levelezgetés során sem sikerült gazdát találni az aknának.

4 Tovább

Lassan reagál a Főkert a városlakók bejelentéseire

Olvasónk, Városjáró két üggyel kapcsolatban levelezik a Főkert Zrt-vel. Mindkét esetben a városban kirohadt, majd kiszedett fák üresen maradt földterületeivel foglalkozik, ugyanis a Főkert nem telepít új fákat, és a felesleges lyukakat sem burkolják be.


"A Főkert példás gyorsasággal reagált egy Dózsa György úti veszélyesen beteg fatörzzsel kapcsolatos áprilisi bejelentésemre. A korhadt törzset gyorsan eltávolították - melyet ezúton is köszönök. A fahely végleges burkolása azonban nem történt még meg. Megtudható, hogy ennek mi az oka, és hogy meddig áll még fenn a jelenlegi haváriaszintű állapot?"

4 Tovább

Parkoló az egész város: LIE-746

„Parkoló az egész város” rovatunk első főszereplője a LIE-746 rendszámú Volvo C30 vezetője, aki úgy gondolta, hogy joga van megállni a frissen felújított Március 15. tér új bicikliútján. A képért köszönet fhmen-nek!

Ebben a rovatban olyan bunkó autósokat igyekszünk összegyűjteni, akik a KRESZ és az együttélés alapszabályait figyelmen kívül hagyják, és gyakorlatilag szarnak az embertársaikra. Képeket a budapestfigyelo@gmail.com címre várunk!

8 Tovább

Ha nem tudják felborítani akkor felgyújtják a szelektív hulladékgyűjtőket

Budapest minden pontján problémát okoznak azok a gyűjtögetők, akik a visszaváltható üvegek valamint a fémdobozok miatt feldöntik, kiborogatják a szelektív hulladékgyűjtőket, majd dolguk végeztével a szemetet a kukák mellett hagyva távoznak a helyszínről.

A XIII. kerületben nem törődtek bele a dologba, felvették a harcot a rongálókkal. Korláttal kerítették közbe a hulladékgyűjtő edényeket, ugyanis rájöttek, hogy így nem tudják kiborítani őket. Ez a gyűjtögetőknek látszólag nem tetszett, ugyanis a Szegedi út - Hajdú utca sarkán, az Országbíró utca, valamint az Üteg utcában lévő konténereket is felgyújtották, majd amit tudtak, elvittek belőle. A fenti felvételen a Szegedi úti felgyújtott gyűjtőláda látható, amit Tomeczné örökített meg.

Van egy hasonló történeted? Várjuk e-mailben: bkvfigyelo@gmail.com

17 Tovább

Nyitott elektromos doboz borzolja a kedélyeket a Széll Kálmán téren

A fenti képet olvasónk, KekPafrany készítette a 22-es busz Széll Kálmán téri megállójában. Mint írja, nem tudja, hogy az ajtó nélküli dobozok kábelei feszültség alatt vannak-e, minden esetre ijesztő, hogy mindenki számára hozzáférhetőek. A hibáról a Budapest-figyelő tájékoztatta a BKV-t illetve az elektromos műveket is, bízva abban, hogy letakarják, vagy ha már nincs szükség rá, leszerelik a dobozt.

Hasonló észrevételed van? Várjuk leveled a budapestfigyelo@gmail.com címre!

4 Tovább
«
12

Budapest-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek