Az ebadó kapcsán kicsit körülnéztem a neten, akkor találtam rá az Urbanista blog bejegyzésére, melyben a kutyák belvárosból való kitiltását vetette fel az egyik olvasó. Az indok egyszerű: zavarja a kutyaszar és a büdös, és ez valljuk be, érthető.



A város kutyatartók a kutyaszar felszedést illetően három csoportra oszthatók. Vannak, akik sosem hajolnak le a csomagért, otthagyják a járdán, az autók között, mindenhol és emiatt egyáltalán nem érzik kellemetlenül magukat. Vannak, akik felszednék, csak nincs mivel, ugyanis a belvárosi önkormányzatok nem tesznek ki zacskókat, holott a helyük megvan. És vannak olyanok, akik vesznek zacskót és használják is amikor kell. Ugye nem árulok el nagy titkot ha elmondom, hogy az utóbbiak vannak a legtöbben, és az előbbiek a legkevesebben. Mint minden csoportban, itt is van pár tucat felelőtlen hülye, akik miatt beszólogatnak a több ezer értelmesnek, és akik miatt egyesek úgy néznek a belvárosi kutyatartókra, mint a véres rongyra.

Véleményem szerint a tiltás nem vezet sehová. Először az önkormányzatokon kellene rendet tenni, hogy a kutyaszaros zacskókat ne csak négyévente, a választások idején tegyél ki a helyükre, illetve több belvárosi zárt futtatót kellene kijelölni, hogy a kutyák tudjanak hol játszani, tudjanak hová piszkítani. Ha ez megvan, és valaki ennek ellenére is az utcán hagyja a kutyaszart, azt pedig súlyos 10 ezrekre kell büntetni. Ez a megoldás, nem a tiltás.

Kutyatulajdonosként engem is zavar a járdán „felejtett” kutyaszar, márcsak azért is, mert én az enyém után felszedem. Ami ennél is jobban zavar, az az, amikor emberek húgyoznak, szarnak a házak falához, a járdára, illetve amikor hétvégenként a körúton a csak a hányásokat kerülgetve lehet közlekedni. Jó lenne kicsit ezzel is foglalkozni, ugyanis ezek nem csak büdösebbek, fertőzés-veszélyesek is. A kóbormacskák ürülékéről már nem is beszélve.

Azok, akik az utcáról, parkokból nem szedik össze az ürüléket, általában a kutyafuttatón is otthagyják. Az ilyen kutyatartókat a többség nagyon hamar kiközösíti, és/vagy ráneveli a zacskóhasználatra. Legtöbbször csak akkor értik meg, hogy miért kell felszedni a csomagot, amikor a kutyája játék közben a saját ürülékébe.

Érdemes elolvasni az Urbanista blogon született kommenteket, ugyanis ilyen ökörségeket is leírtak egyesek: „Kérdéstől függetlenül: lakásban kutyát (macskát, nyulat, disznyót, lovat, libát, stb.) tartani állatkínzás. Ezt kéne büntetni.”

Innen üzenem a kedves hozzászólóknak, hogy egy lakásban tartott kutya sokkal több figyelmet és szeretet kap, mint egy kertben, kennelben tartott társa. A kutyatartás nem azt jelenti, hogy veszek egy ebet, és kiteszem a kertbe vagy beteszem egy kennelbe, és levan róla a gond. A tévhittel ellentétben egy olyan falkában élő állat, mint a kutya, nem érzi jól magát a kertben és a kennelben egyedül, és nem is mozog többet, mint egy lakásban élő kutya. A belvárosban tartott kutyát hosszabb sétákra kell vinni, hordani kell közösségbe (kutyafuttatóra), illetve el kell vinni futni (lehetőleg bicikli mellett). Ha ez teljesül, akkor sokkal kiegyensúlyozottabb lesz, mint egy kertben tespedő kutya…


Nagyon bízom benne, hogy ha lesz ebadó, akkor az így befolyt összegeket nem teszik zsebre az önkormányzatok, hanem a zacskókra, kerületi kutyafuttatókra költik majd.

Ha a témával kapcsolatban érszrevételed van, akkor várjuk a hozzászólásod a bejegyzés alatt. Ha hosszabban válaszolnál, vagy kifejtenéd a véleményed, akkor várjuk a leveled a budapestfigyelo@gmail.com címre!