Tegnap „Megfeledkeztek a mozgáskorlátozottakról a MOM Művház felújításakor” címmel megjelent bejegyzésünkre Hambuch Gerda, a MOM Kulturális Központ ügyvezető igazgatója az alább olvasható levélben reagált. Facebookon megjelent hozzászólásokat kiemelve azért illettük kritikával a teljes felújított, és most átadott intézményt, mert az esélyegyenlőség szabályait nem vették figyelembe, és a babakocsival illetve a kerekesszékkel közlekedő látogatók csak segítséggel tudnak bejutni az intézménybe.
Mint az a válaszból kiderül, az épületbe tényleg csak a portás segítségével tudnak bejutni a rászorulók, azonban a külön bejáratot éjjel-nappal figyelik, tehát a mozgássérültek viszonylag hamar bejutnak az épületbe. Kíváncsiak vagyunk, hogy ez hogy fog működni a valóságban.
Tisztelt Gál Mihály!
A MOM Kulturális Központ a – a bejegyzésben csupán becenevén említett “MOM Művház” – teljeskörűen akadálymentesített épület, mely épületben ezidáig és természetesen ezután is kiemelt figyelmet kapnak a kisgyermekes anyukák illetve a mozgásukban korlátozott emberek.
Az épület az akadálymentes megközelíthetőség kritériumának megfelel, hiszen mind babakocsival mind kerekesszékkel az épület főbejáratától néhány lépésnyire található kapun és egy rövid bekötő szakaszon áthaladva méltó módon a FŐBEJÁRATON keresztül tud bejutni az épületbe a látogató.
Az intézményben (0-24 óráig) szolgálatot teljesítő biztonsági őr az ablakon és a biztonsági kamera rendszeren keresztül is már az első pillanattól kezdve figyelemmel tudja kísérni a látogató mozgását. A felújítást megelőzően ez nem volt lehetséges.
Az épület felújításánál az engedélyező hatóság a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal volt. Tudatosan megfogalmazott cél volt a lépcső tömegébe bevágott rámpa helyett alkalmasabb helyet keresni a mozgáskorlátozottak bevezetésére, mely a műemléki és akadálymentességi feltételeknek egyaránt megfelel.
A felújítás előtt csak mindkét ajtószárny kinyitásával juthatott be a kerekesszékes vendég. A közlekedést megkönnyítendő, az ajtóosztások áttervezésével jelenleg nagyobb nyílószárnyak vannak a bejáratokon.
A meglévő épületek (különösen a műemlékek) felújításánál az akadálymentesítést a lehetőségek és a meglévő adottságok figyelembe véve kötelező biztosítani.
Üdvözlettel: Hambuch Gerda
Utolsó kommentek