"Molnár Gyula ideje alatt a Fidesz egyik slágertémája volt a Zöld Pardon működése körüli lakossági panaszáradat, illetve a korrupció-gyanú; mivel a hely a kerületnek a 70 millió forint forgalmi értékű terület használatért 10 milliót fizetett egy egész szezonra. Az igazság narancsszín bajnokai akkor ennek tízszeresét, 100 millió forintot követeltek minden évre. Az ősszel fölényes többségbe került városatyák gyorsan felejtenek: ma már ennek ötödével, 22 millióval is beérik" – közölte a Lehet Más a Politika annak kapcsán, hogy a XI. kerületi képviselőtestület döntése értelmében megújíthatja a Zöld Pardon és a Café del Rio közterület-használati engedélyét az önkormányzat.
A képviselők felhatalmazták az önkormányzatot a szerződések megkötésére és az engedélyek kiadására, amely október 31-ig szól. November 1-ig kötelességük az eredeti állapot helyreállítása, azaz a felépítmények bontása és a közterület parkosítása. A közterület rendezése után az önkormányzat országzászlót állít a területre.
Hoffmann Tamás (Fidesz-KDNP) polgármester emlékeztetett arra, hogy az újbudai önkormányzat előzetesen bejelentette: elfogadhatatlannak tartja, hogy a ZP Kft., valamint a Dream Works Kft. által üzemeltetett szórakozóhelyek a korábbi évek gyakorlatának megfelelően működjenek. Újbuda vezetése ezért döntött úgy korábban, hogy kizárólag szigorú feltételek teljesülése esetén terjeszti a testület elé a döntést: amennyiben az üzemeltetők rendezik az önkormányzat felé fennálló tartozásukat. Mindkét társaság teljesítette az önkormányzat előírásait. Így például mindkét cégnek 22 millió emelték a közterület használatának díját, továbbá cégenként 16 millió forinttal kell hozzájárulniuk a közrend és köztisztaság biztosításához, és a folyamatos zajszintméréshez.
A ZP már a képviselő-testület döntése előtt megnyitotta kapuit a közönség előtt. A Zöld Pardon eredetileg hat órára tervezte a nyitást. Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója arról számolt be, hogy nem sokkal fél nyolc előtt kezdték beengedni az embereket, akik addigra már mintegy 150 méteres sorban álltak. A ZP blog-oldalán az volt olvasható: "ha a szóban forgó döntés pozitív, akkor ma este - immár tizenharmadik alkalommal - a leghosszabb nyári fesztivál nyitó buliján fogtok részt venni. Ha a döntés negatív, akkor pedig a zárón".
Utolsó kommentek